2010. 08. 17.

Első nyaralásunk

Túlestünk az első nyaraláson, sőt az első kimozduláson! Így egy kisbabával elindulni valóban kihívás. A pakolás úgy nézett ki, hogy Micinek szépen akkurátusan mindent, magunknak pedig csak úgy zsupsz be a táskába. Az autóban a hely aránya is az alapossággal volt arányos:-)) Vittünk mindent, kádat, utazóágyat, melegre-hidegre való cuccot, szóval költöztünk, mindezt 3 napra, 2 éjszakára! De megérte... Szuper volt, kikapcsolódtunk:-)
Nagybörzsönybe mentünk, közel van és szép, valamint jó kis programlehetőségek vannak viszonylag kis távolságon belül. Érdemes oda ellátogatni. Mi a Tornácos Vendégházban laktunk, egy nagyon szépen felújított parasztházban.

Egyelőre inkább babakocsis kirándulásokat tettünk a faluban, teszteltük hogy bírja a strapát a kis járgányunk! Jól vizsgázott, érdemes volt egy kicsit drágább, de legalább terepre való babakocsit vennünk. Mivel Mici kinőtte a mózest, így most már nagylányként nézelődhetett a picit még nagy sportrészből, amit láthatóan nagyon élvezett.

Úgy néz ki ősszel muszáj lesz visszalátogatnunk, ugyanis a házigazda édesanyja beígért egy szilvalekvár főző leckét, élőben, üstben, sok órán át főzőset. Nyami az a kedvenc lekvárom! Ezt nem lehet kihagyni:-))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése