2010. 10. 31.

Mici fogtulajdonos lett

Már napok óta sejtettük, hogy érlelődik a dolog, ugyanis az eddig remekül alvó kislányunk, éjjelente rendszeresen felsírt, sőt két olyan éjszakánk is volt, hogy hajnalban 3-4 körül már csak úgy tudtam megvigasztalni, hogy kivittem a nappaliba, és a kanapén összebújva, kis nyugiszopival aludtunk reggelig. Hozzáteszem, Emma az első itthon töltött éjszaka óta egyedül alszik a szobájában, az első 1,5 hónapban 1x ébredt hajnalban, azóta viszont végig alussza az éjszakát! Szóval éreztük, hogy valami nagyon készülődik...
Aztán tegnap este, amikor betettem a hálózsákjába, láttam, hogy megint nagyon piszkálja az ínyét, bekentem dentinox-al, és ekkor éreztem az újbegyemmel, hogy az alsó ínyén ott a fogacska.
Jelentem Mici bal, alsó szemfog tulajdonos lett:-)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése